Hírek
2013. Június 03. 14:51, hétfő |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Új, időjárásbiztos látnivalókkal várják a látogatókat
Jól indult a szezon a Balatonnál.
A hidegebb időjárás ellenére egyelőre nincs komolyabb probléma a balatoni foglalásokkal, legalábbis ott, ahol a hűvös idő ellenére is vannak programlehetőségek. A Nyugat-Balaton nem csupán vízparti programokat kínál, a fejlesztések jelentős része éppen azt szolgálja, hogy mindig legyen látnivaló.
Nehezen indult a balatoni szezon, de az előfoglalások alapján remélhetőleg nem lesz ok panaszra. A tónál a hazai vendégek vannak túlsúlyban, ami azt is jelenti, hogy a mostani változékony időjárás igencsak kihat a vendégéjszakák számára. Az olyan településekre, ahol nem csak önmagában a Balaton az egyetlen programelem, rossz idő esetén is könnyebb odavonzani a vendégeket – hangsúlyozta Horváth Orsolya, Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. munkatársa.
A hévízi és a zalakarosi termálvizes fürdők látogatottságát így például nem vetette vissza a borúsan induló nyár: ezekben a fürdőkben akár rossz időben is el lehet tölteni a pihenést, ráadásul nem csak pihenni, de orvosi felügyelet mellett gyógyulni is lehet. Az egyik fontos cél idén, hogy jobban hangsúlyozzák majd a régió ezen tulajdonságát, így a wellness és spa szolgáltatásokat. A szakember várakozásai szerint az idei szezon így legalább olyan jól alakul majd, mint az előző évi.

A vizes programok mellett a térség számos egyéb lehetőséget is tartogat, ezek egy része ráadásul újdonságnak is számít. Ilyen például a hamarosan induló omnibusz körjárat Keszthelyen és Hévízen - az utóbbi településen még történelmi kosztümös idegenvezetésre is van lehetőség -, vagy a felújított Georgikon Majormúzeum, amely idén élménygazdasággal is bővült, de új attrakciók várják a Festetics Imre Állatparkba ellátogatókat is. A Festetics család egyébként is számos program során visszaköszön, elég ha csak a kastélyra és különleges parkjára, valamint az itteni állandó és időszakos kiállításokra gondolunk. A történelem régebbi korai ráadásul hamarosan szintén felidézhetőek lesznek, Hévíz-Egregy városrészen ugyanis már megkezdődött az a fejlesztés, amelynek eredményeképpen többek között a római romkert melletti területen másfél kilométernyi tematikus sétautat és múzeumot is kialakítanak, de felújítják az Árpád-kori templomot és az egregyi borászatokat is megismertetik a nagyközönséggel. A legfontosabb feladat természetesen a balatoni szezon meghosszabbítása, a programok mind ezt szolgálják- emelte ki Horváth Orsolya.
Az előbbiek mellett az aktív pihenésre vágyók számára szintén számos lehetőséget kínálnak. Az elmúlt években a tó környékén komoly hangsúlyt fektettek a kerékpáros turizmusra. A Nyugat-Balaton térségében a fejlesztések eredményeképpen bővült a kölcsönző-hálózat és a kerékpáros útvonalak száma, valamint új pihenőket alakítottak ki, így a Kis-Balaton és a Zalai dombság is felfedezhető két keréken. A túrázók a Keszthelyi-hegység útvonalain próbálhatják ki magukat, de az extrémebb sportok kedvelői sem csalatkoznak, hiszen a Kis-Balaton környékét kenuval vagy éppen segway-jel is be lehet járni, de ott a gyenesdiási kalandpark, és van lehetőség hőlégballon repülésre, siklóernyőzésre, a vizek szerelmesei pedig a Balatongyörökön épülő vitorláskikötőnek örülhetnek.
A bor és gasztronómia párosítása sem számít itt új keletűnek, az idei év végétől azonban valóban különleges kulináris élménnyel lehet majd gazdagodni. A tervek szerint ekkor nyílik meg ugyanis Vonyarcvashegyen a Bock Bisztro Balaton, ahol Bíró Lajos chef iránymutatásai szerint újragondolt receptek alapján nem csak a fővárosi éttermek kínálata, de a vidékre jellemző specialitások is helyet kapnak az étlapon. A bisztro mellett felújítják a Festeticsek egykori uradalmi birtokközpontját is. A hatalmas, 130 férőhelyes műemlék borospince másfél évszázadon át volt a Festetics-uradalom présháza, a jövőben viszont interaktív borászati és gasztronómiai élménytér lesz. Az ősz egyébként gazdag lesz szüreti fesztiválokban, hiszen minden település megrendezi majd a sajátját.
Programajánló
XIV. Keszthelyi Nyári Játékok és az I. Wurlitzer Fesztivál
Az idei évben 14. alkalommal rendezik meg a keszthelyi szabadtéri színházi előadásokat a Festetics-kastély parkjában. A Centrál Színház ezúttal július 25-én a Hét boszorka című zenés esttel nyitja meg a programsorozatot, míg a későbbiekben az Illatszertár című vígjátékot élvezheti a nagyközönség. Az idei év egyik legkülönlegesebb eseménye minden bizonnyal a szeptemberi I. Wurlitzer fesztivál lesz Keszthelyen. Az első alkalommal kerül megrendezésre kerülő fesztiválon közel 80 magyar, svájci, német, osztrák, és olasz fellépő vesz részt, tradicionális, hagyományos zenegépeket, wurlitzereket megszólaltatva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

