Hírek
2024. Szeptember 14. 08:41, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség felkészült az árvíz elleni védekezésre
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében – közölte a honvédelmi miniszter a tárcának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt írta: meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban rendkívül nagy mennyiségű - mintegy 50-220 milliméter - csapadékra kell számítani Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában, aminek következtében gyorsan és jelentős mértékben fog emelkedni a Duna, a Mura, a Lajta és a Rába vízszintje, akár a harmadfokú készültségi szintet is meghaladó vízállás alakulhat ki néhány nap alatt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint elmondta: péntek reggel aktivizálták az árvízvédelmi feladatok végrehajtásában részt vevő csoportokat. A honvédségi szervezetek kijelölt összekötő tisztjei felvették a kapcsolatot a megyei védelmi bizottságokkal, hogy a védekezést irányító törzsek támogatási igényeit a katonák a lehető leggyorsabban ki tudják szolgálni – tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter kiemelte, hogy az árvízvédelmi feladatok végrehajtására kijelölt állomány már péntek reggeltől gyakorol.
„A cél, hogy ellenőrizzék a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerbe bevont erők felkészültségét, a létszámot, a felszerelést és a szállítóeszközöket is” - idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot a Honvédelmi Minisztérium közleménye.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke kijelölte a bázislaktanyákat: Győrben, Tatán és Szentendrén felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák és technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére. Elmondta, két H225M típusú helikopter is rendelkezésre áll a légi szállítási és egyéb műveletek biztosításához.
A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.
A rendelkezésre álló erőforrások és a szárazföldi, valamint légi technikai eszközök biztosítják a lakosság védelmét – tette hozzá a HM közleménye szerint a Honvéd Vezérkar főnöke.
Fotó: Honvédelem.hu (Illusztráció)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni

