Hírek
2022. December 13. 08:39, kedd |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Ne félj, nem fog fájni - mondta, majd mellkason szúrta barátját a sümegi férfi
Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség azzal a 36 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt, italozásuk során, mellkason szúrta a barátját Sümegen.
A vádirat szerint az elkövető és a sértett között évek óta tartó baráti kapcsolat volt, és rendszeresen együtt italoztak a helyi kocsmában.
A sértett 2021. december 24-én kora este felkereste a lakásán a vádlottat, majd mindketten a sértetthez mentek, a nagyszobában együtt italoztak, közben zenét hallgattak, beszélgettek.
Este tíz óra körül már mindkét férfi ittas volt, amikor a vádlott előbb kiment a fürdőszobába, majd a visszafelé a konyhaasztalról felvett egy 13 centiméter pengehosszúságú kést, és azzal a szobába érve, minden előzetes ok nélkül mellkason szúrta a sértettet, akinek mindössze annyit mondott, hogy „Ne félj, nem fog fájni!”. A sértett a szúrás erejétől a mögötte lévő ágyra esett, majd eszméletét vesztette.
Az elkövető ezt követően, anélkül, hogy a barátjának segítséget nyújtott volna, távozott a lakásból.
Miután a sértett magához tért, telefonon a testvérét próbálta hívni, aki azonban nem fogadta a hívást. Mivel állapota rosszabbodott, éjjel két óra körül egy videót küldött magáról a fivérének, kísérő üzenetben pedig azt is közölte, hogy megkéselték. A testvér ezeket az üzeneteket már észlelte, értesítette a rendőrséget és a mentőket, akik az életveszélyes állapotban lévő sértettet kórházba szállították. A férfi életét végül a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta azzal, hogy az elkészítő ülésen történő beismerése esetén a Veszprémi Törvényszék kilenc év börtönbüntetésre és kilenc év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje. Az ügyészség annak megállapítását is indítványozta, hogy bűnössége esetén a vádlott a törvény rendelkezésénél fogva nem bocsátható feltételes szabadságra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

