Hírek
2018. Április 28. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Május elsején kezdődnek a Nemzeti Vágta előfutamai
Előfutamokkal indul a 11. Nemzeti Vágta, idén május elsején Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a nagyszabású lovasverseny döntőjére szeptember 14-16. között kerül sor Budapesten, a Hősök terén
- közölték az MTI-vel pénteken a szervezők. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással május elsején. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.
A szervezők összegzése szerint 10 év alatt 4 kontinensről - Ázsia, Afrika, Amerika és Európa - több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja, hogy ebben az évben az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán.
A tájékoztatás szerint a fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ezért ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.
"Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Vágtának ekkora hagyománya van, és immáron 11 éve állandó programja nem csak Magyarországnak, hanem a határon túli magyarságnak is. Mivel évről évre nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi futamot, ezért a Vágta kitűnő lehetőség arra, hogy az ide látogató külföldi résztvevőknek, érdeklődőknek egy olyan komoly lovas hagyományokkal bíró ország képét mutassuk, ami egyben nagyszerű turisztikai úti cél is. A huszárság motívuma minden évben erőteljesen jelen van, amivel egy sok évszázados hagyomány előtt szeretnénk tisztelegni"- idézi a közlemény Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnökének szavait.
A közlemény szerint a Nemzeti Vágta felületein folyamatosan beszámolnak majd a versenyt rendező településekről, illetve az Andrássy úton berendezik a Vágta Korzót, ahol bemutatkozhatnak a fővárosi döntőbe bejutott városok és falvak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni

