Hírek
2019. Június 18. 08:26, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Iskolások takarítottak a Környezetvédelmi Világnap alkalmából
Kiss Béla alpolgármester köszöntötte azokat a diákokat, akik június 13-án a Környezetvédelmi Világnap alkalmából a Tesco Áruház és a Kis-Konda patak melletti területen 2008-ban létrehozott biofalat jöttek megtisztítani.
A József Attila Általános Iskolába, az Illyés Gyula Gimnáziumba, valamint a Szekszárdi Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Szakgimnáziumába és Szakközépiskolájába járó fiatalok kesztyűt, zsákot, metszőollót, kapát, illetve gereblyét ragadtak annak érdekében, hogy a város oktatási intézményeiben tanuló társaiknak példát mutatva rendbe tegyék a település közepén lévő vízfolyás körüli és Dombóvár „zöld tüdejének” számító helyi természetvédelmi terület egy részét.
Az általános- és középiskolások pedagógusaik irányításával összeszedték az eldobált szemetet, majd a gyomoktól megszabadították a helyben honos növényekkel beültetett biofalat, mely zajterhelést csökkentő védőszerepet is betölt. Az város önkormányzata által szervezett akció résztvevőinek frissítéséhez az ismert kereskedelmi lánchoz tartozó bevásárlóközpont adományával járult hozzá, ezzel megköszönve a munkájukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 16:17, vasárnap | Helyi
Kiemelkedő részvétel a KPVK nyílt napjain – pedagógus-, agrár- és társadalomtudományi szakok a fókuszban
A KPVK idei nyílt napjai minden várakozást felülmúltak: a pedagógusképzési, agrár- és társadalomtudományi szakok iránt rendkívül élénk érdeklődést mutattak a leendő hallgatók,
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

