Hírek
2017. November 24. 13:13, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Formaingeket kapott a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar
Az együttes karmestere, Kiszler András november 9-én a Városházán vette át Szabó Loránd polgármestertől az önkormányzat támogatásával megvásárolt formaingeket.
Az új egyenruha legelőször a Tinódi Házban december 9-én megrendezésre kerülő koncerten lesz látható a muzsikusokon.
- A város egyik kulturális „zászlóshajójának” számító társaságnak nemcsak magas színvonalon kell játszania a hangversenyeken, hanem elvárt az is, hogy szép egyenruhában jelenjenek meg a zenészek - emelte ki az átadón az önkormányzati vezető. - Remélem, hogy az új öltözet a tagok között az eddigieknél is szorosabb köteléket varázsolt, megerősíti az összetartozást.
A formaingekre Dombóvár címerét és a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar új lógóját hímezték. Egyediségét az adja, hogy a ruhadarab gallérjának belsejében a város színei - a piros és az arany - jelennek meg, a mandzsettája pedig kék.
Az öltözékek darabja közel 9.000 forintba került, de az önkormányzat támogatásának köszönhetően a muzsikusoknak csak 3500 forintot kellett fizetniük érte.
Kiszler András karmester hálájának adott hangot a segítségért és örömét fejezte ki azért, hogy a zenekar alapításának tizedik évfordulójára sikerült beszerezni az új formaruhát.
Az ingek átadását követően az együttes néhány tagja örömzenéléssel ünnepelte meg a jeles alkalmat. Beszállt közéjük Szabó Loránd polgármester is, a kis csapat az önkormányzati hivatalban tartott felvonulást és adott rövid műsort.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.