Hírek
2023. Március 07. 10:08, kedd | Helyi
Évértékelőt tartottak a dombóvári atléták
Az eseményt Ingula Tamás, az egyesület elnöke nyitotta meg és foglalta össze az elmúlt egy év legfontosabb eredményeit.
Tizennégy alkalommal végeztek országos versenyen a DOVASE sportolói az első nyolc hely valamelyikén. Iberhardt Bence országos bajnok lett (U20 fedett pályás OB,
60 m síkfutás), a Kölyök Atlétika csapat Pajter Dorka, Bujáki Léna, Illés Amira, Jázmin, Balogh Dóra, Zemán Zoárd, Schmidt Ármin, Geller Ákos és Balogh Gergő összeállításban a második, valamint Szőke Hédi (U16 szabadtéri OB, távolugrás), Tamás Zsófia, Horváth Alíz, Boros Zsóka (U 20 lány csapat Mezei OB) harmadik helyen végeztek.
Pintér Szilárd polgármester elismerően szólt az elért eredményekről, a sportszervezetben folyó szakmai munkáról. Kiemelte, hogy az utánpótlás nevelés Dombóváron kiemelkedő, és mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő feltételek biztosítása mellett a lehető legtöbb gyermek sportolhasson.
Az edzők, Halmainé Horváth Katalin, Lakatos-Lamm Viktória, Tarr Imre és Fazekas Gáspár összefoglalóját követően díjazták a kiemelkedő teljesítményeket.
Kiemelkedő eredményért:
Iberhardt Bence, Szőke Hédi, Lakatos-Lamm Bence, Tamás Zsófia, Boros Zsóka, Horváth Alíz,
Példamutató edzésmunkáért:
Éva Viktória, Éva Nikolett, Kiss Emma Júlia, Gyugyi Levente, Hip Dorka, Polgár Bence, Geller Ákos, Zemán Zoárd.
A rendezvényen részt vett Hosszú Sándor Gergely ifjúsági- és sportreferens.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.
2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi
Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron
Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.