Hírek
2019. Július 11. 12:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Elítélték a sofőrt, aki ittasan és bedrogozva négy ember halálát okozta
A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság nem jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte azt a sofőrt, aki ittasan és kábítószertől bódult állapotban balesetet okozott, amelyben négy ember meghalt.
A Miskolci Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2017. február 5-én reggel személygépkocsijával Karcsa irányából Sátoraljaújhely felé haladt a 381-es főúton, majd hirtelen áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. Utóbbi megpördült, és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg. Az autóban öten utaztak, közülük hárman - köztük a gépkocsi vezetője - a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.
A vádlott által vezetett gépjármű első ülésén utazó férfi szintén meghalt, míg a hátsó ülésen utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A járásbíróság kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, és kilenc év börtönbüntetésre ítélte.
A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság, hogy a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy büntetett előéletű, továbbá azt, hogy a férfi bódult, valamint erősen ittas volt a baleset időpontjában, és az egyik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

