Hírek
2018. Október 07. 11:40, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Csoportosan erőszakoló fiatalkorú rabokat ítélt el a bíróság
Hét fiatal a javítóintézetben, majd a börtönben megverték és csoportosan megerőszakolták fiatalkorú társaikat.
Négy és kilenc év közötti időre terjedő szabadságvesztésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék hét fiatalembert, akik javítóintézetben, majd a börtönben tartózkodásuk alatt megverték és csoportosan megerőszakolták fiatalkorú társaikat - tájékoztatta a törvényszék szombaton az MTI-t.
A pénteken meghozott ítéletről kiadott közlemény szerint a vádlottak 2016 júliusa és decembere között követték el a bűncselekményeket, amikor javítóintézeti nevelés alatt álltak, majd előzetes letartóztatásukat töltötték.
Rabtársaikat "csicskáztatták", illetve fenyegetéssel, veréssel kényszerítették különböző szexuális cselekményekre.
A sértettek valamennyien súlyos lelki sérülést szenvedtek, egyiküket pedig úgy megverték, hogy eltört a bordája.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Volt olyan vádlott, amelyiknek a védője tudomásul vette az ítéletet, más védők enyhítésért, illetve a részbeni felmentésért fellebbeztek.
A vádat a Pest Megyei Főügyészség képviseli.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink