Hírek
2013. Szeptember 26. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A törvény szerint lopásnak számít a lomizás
A hulladéktörvény egyértelműsítette, hogy a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek. Aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el – tudatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.
Kiemelték, ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen – vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve – követik el, az elkövető akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek. Emlékeztettek rá: a kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a „lomisok” ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre.
A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés akár elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább 1, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege 5 ezer forint, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint.
A közterület-felügyelők tettenérés esetén – ha bűncselekmény gyanúja áll fenn – a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat.
A közterület-felügyelők fellépnek azok ellen is, akik a lomtalanítás lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem tartják be, nem a megengedett időben teszik ki a lomhulladékot a közterületre vagy tiltott hulladékot raknak ki. Ilyen esetekben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, – környezetvédelmi hatóságként – a fővárosi főjegyzőnek, valamint – jogellenesen elhagyott hulladékok esetében – a kerületi jegyzőnek van eljárási kötelezettsége. Köztisztasági szabálysértés esetén tettenéréskor 5-50 ezer forint között helyszíni bírsággal vagy akár 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető a szabálysértő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.